|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 6 találat | lapozás: 1-6 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Imrédy Béla 1992. augusztus 19.aug. 19-21. Budapesten megrendezték a Magyarok III. Világkongresszusát. /Előzmény: a Magyarok I. Világkongresszusa (Budapest, 1929. aug. 22.), 746 résztvevő, közülük 365 külföldi magyar, 172 egyesület képviseletében. A megnyitó beszédet báró Perényi Zsigmond mondta el. A résztvevőket Horthy Miklós is fogadta. A kongresszuson létrehozták az állandó apparátust, amely megindította a nagyszabású gazdasági és kulturális szervező munkát. Magyarok II. Világkongresszusa: Budapest, 1938. A fő referátumot Kozma Miklós volt miniszter tartotta. A megjelent 679 magyart Imrédy Béla miniszterelnök is fogadta. A résztvevők megalakították a Magyarok Világszövetségét./ Ez volt az előzménye annak, hogy aug. 19-én Budapesten, a Kongresszusi Központ zsúfolásig megtelt termében Csoóri Sándor, a Magyarok Világszövetsége elnöke nyitotta meg a magyarság nagy találkozóját, a Magyarok III. Világkongresszusát. Csoóri Sándor megnyitójában hangsúlyozta: "Történt, ami történt, de együtt a család. Lélekben mindenképpen. S ez a család maga a nemzet." "A magyarság számára ez az idő nem a kényelmes konferenciák ideje, hanem a föltámadásé. Nézzünk bárhova; létharcot folytat a magyarság Erdélyben, létharcot Szlovákiában, ugyanazt Kárpátalján és a Vajdaságban. Sőt legyünk komoran tárgyilagosak, azt folytat az anyaországban is." Csoóri a rossz megosztottságot említette, az egymásra kényszerített hatalmi harcot. "Az embernek egyre nagyobb kényszere támad kiáltani: Uraim, barátaim, a haza veszélyben van!" - Nehéz volt a találkozó létrehozása, sok volt a személyes csetepaté, de "a munka és az erkölcsi erőfeszítés nagy összehozó erő. Ezt bizonyították az előtalálkozók is, a tudósoké, a filozófusoké, a történészeké, az íróké, a vállalkozóké, az orvosoké, a fiataloké..." Csoóri Sándor emlékezetett arra, milyen érzelmi és politikai botrányt kavart a demokratikusan megválasztott kormány miniszterelnökének, Antall Józsefnek a kijelentése, hogy ő lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni. "Harminc-negyven év nemzetietlen, fojtogató légköre után nem ez volt a legtermészetesebb vallomás, amely egy magyar államférfiból kiszakadhatott?" - tett fel a kérdést. /Magyar Nemzet, aug. 21./ Ezután a hallgatóság nagy tapssal és felállással köszöntötte a mikrofonhoz lépő Antall József miniszterelnököt. A kormányfő reagált arra, hogy Csoóri Sándor felidézte a kormányprogramban említett kijelentését, amelyet azóta sem bánt meg és ehhez tartja magát. - A magyarságnak nincs szüksége íróasztaloknál kitalált eredetmondákra, a magyarság ősrégi összetartozási tudata mindig megvolt, "mi mással magyarázható, hogy a XIII. században nekivág Julianus barát, nemcsak az őshaza megkeresésére, hanem elveszett véreink megtalálására." Ezért "bárhogyan alakuljon is a történelem, számunkra egy eszmei Magna Hungáriába mindenki beletartozik, éljen bárhol, legyen bármilyen állampolgár, vallja magát a magyar nemzet tagjának, vagy érezzen kettős kötöttséget az óhaza és az újhaza iránt becsülettel és tisztességgel, de itthon mindig otthont találjon." A magyarság mindig befogadó nemzet volt. - A magyar kormányt az alkotmány kötelezi a haza határain túl élő magyarokért felelősséget vállalni és mindent megtenni azért, hogy tarthassák a kapcsolatot ezzel az országgal. - Lemondtunk a határok erőszakos megváltoztatásának politikájáról, de ehhez az elvhez hozzátartozik, "hogy nem lehet az emberi jogokat kisebbségi jogok védelme nélkül elfogadni, és ne mondja senki azt, hogy a kisebbségi kérdés belügy." Politikai alapkövetelmény, "hogy a nemzetek és a nemzeti kisebbségek emberhez méltóan kell hogy éljenek azokkal a lehetőségekkel, amelyek nagyságrendjük, helyük szerint a kulturális autonómiától az önigazgatási autonómiáig terjed, vagy a személyi jogú autonómia elve alapján minden országban és mindenütt aszerint, hogy a körülmények és a magyarság heéyi képviselői ezt megkívánják." /Antall József beszéde: Pesti Hírlap, aug. 22./ Antall József beszéde utáni felszólalók: Ágoston András, a VMDK elnöke, Tőkés László püspök, Duray Miklós, az Együttélés elnöke, Teller Ede, ezután következett a Magyar Ifjúsági Világszövetség megalakulásának bejelentése. /Magyar Nemzet, aug. 21./ Ebédszünet után Csoóri Sándor elnöke beszámolója következett. Illyés Gyula mondta, hogy a magyarság évszázadok alatt felgyűlt gondjai olyan súlyosak, hogy csak lángelméknek szabad vele foglalkozni. Jelenünkre nem ugyanúgy érvényes az illyési tétel? Mindenünnen megoldhatatlannak látszó gondok néznek vissza ránk. - Miért gyűlölködünk? Hát hol van egy hiteles ember, aki föláll: meguntuk, vége a viszálynak. - Egy családban elég egyetlen veszélyeztetett személy, hát még ha mindegyik az. - Jó lenne, a ha a magyar kisebbségek nem külön-külön kezdenének harcolni jogaikért, hanem együtt. - Idehaza leglátványosabban a politizáló elit bukott meg, amely "szinte programszerűen igyekezett a nemzetet kiábrándítani saját magából." Hatásuk a legláthatóbban a hangadó egyetemisták életeszményén látszik: "Nemzet és magyar hagyományok? Olyasmik a szemükben, mint a megmosolyogni való madárijesztők a dombokon." - Az emigrációban élők pozitív szerepét is kifejtette. - A hazától függőség sokakat kirekeszt a nemzetből. - Kell lenni valamilyen összehangoló erőnek, egy szövetségnek, amely naponta figyelmeztet, a zavarodottság óráiban látni kell egymást. - Miért nem szerveztek Nyugaton jól működő világszövetséget? Becsületsértő megnyilatkozások hangzottak el: hatalomra török stb. A tavalyi alapok ingatagok voltak, a januári, februári fagyok megrepedeztették. Ezt közhírré kellett volna tenni, de a vezetőség 90 %-a úgy döntött, hogy ezt ne tegyék meg. - Most elkezdhetik fölépíteni kalákában a világszövetséget, akár több központtal, minél több egyéni taggal. Csoóri Sándor kifejtette a mozaik-nemzetről való elképzelését. /A Világszövetség több száma hozta a beszédeket, összefoglalása: Magyar Nemzet, aug. 21./ "Darabokra hullt nemzetünk tört cserepeit rakosgatjuk" - állapította meg Tőkés László püspök beszédében. "Értetlenül hallgatjuk és méltósággal visszautasítjuk az egykori bűnös nemzetnek kikiáltott magyarságunk lelkiismeretét továbbra is megterhelni szándékozó azon vádaskodásokat és rágalmakat, melyek az ártó nacionalizmus bélyegét akarják újból ránk sütni." Az egységről beszélt, mondván "elvész a határon túli magyarság, ha a nemzet nem ébred önmagára, közösségi mivoltára, sajátos értékeire, és nem fog össze." /Világszövetség, aug./2013. december 7.Lehetetlen helyzetbe sodorvaA második bécsi döntést eredetileg a román fél kérte – sommázta a Limes tudományos szemle főszerkesztő-helyettese, L. BALOGH BÉNI főlevéltáros az Észak-Erdély visszaszolgáltatását eredményező esemény lényegét. A temesvári születésű történésszel Szilágyi Aladár beszélgetett. - A döntés előzményei, következményei, a Dél-Erdélyben rekedt magyarság helyzete mintha kevésbé keltette volna fel a magyar historiográfia érdeklődését… - Valóban, a magyar történetírás a románnal szemben ezekkel az eseményekkel kevesebbet foglalkozott. Abban azonban nem sok köszönet volt, ahogy a román történészek vizsgálták a kérdést a 60-as évek végétől, aztán a 80-as években, a Ceauşescu-diktatúra fénykorában. A román politika eszközként használta fel a historiográfiát saját, magyarellenes céljai elérésére, gyakorlatilag a politika szolgálólányává süllyesztette a történelmet. Ami a magyar történetírást illeti, a 60-as években lazult a pártállam szorítása, a történettudomány egyre inkább liberalizálódott és szakszerűsödött. Bár kevés hangzott el a bécsi döntésről, de az aránylag tárgyilagos volt, kiegyensúlyozott, és elismerték, valóban súlyos atrocitások történtek. Juhász Gyula nevét feltétlen említsük meg, ő még 1964-ben közölt egy ma is elfogadható szemléletű munkát Teleki Pál külpolitikájáról. - Ebben elsőként fejtette ki, hogy a második bécsi döntést a román fél kérte, és ezt dokumentumokkal is igazolta. - Érdekes, hogy Aurică Simion, aki a román történészek közül talán a legtárgyilagosabban foglalkozott a 60-as évek végén, 70-es évek elején a kérdéssel, a Dictatul de la Viena című könyvében előszeretettel idézi Juhász Gyula megállapításait, csak azt nem, miszerint a románok kérték a döntést, ettől elegánsan eltekint. A nagy impulzust, hogy felpörögjenek az események, az adta, hogy a Szovjetunió ultimátumot küldött Romániának, Besszarábia és Bukovina átadását követelve. A magyar diplomácia is rögtön megpróbált lépni. Mindehhez még két dolog járult hozzá. Egyrészt, hogy a német szemlélet megváltozott az erdélyi kérdéssel kapcsolatban, másrészt, hogy a magyarok egyfajta – nem tudom, mennyire komoly – kardcsörtetéssel próbáltak erélyesebben fellépni. Nem volt kicsit tragikomikus ez a magyar fenyegetőzés? A legfelsőbb magyar politikai és a katonai vezetés, így Werth Henrik, a Vezérkar főnöke is jól tudta, hogy a románok egyértelmű katonai fölényben vannak. Tehát józanul gondolkodva és logikusan levonva a következtetéseket, tudták, hogy magyar katonai sikereket még egy megtépázott Románia ellen is, csak ideig-óráig tudnak elérni. - Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a magyar hadsereg ekkor még szinte alig létezett, hisz évtizedekig le volt tiltva. - Így van, a trianoni békeszerződés előírta az általános hadkötelezettség megszüntetését, csupán 35 ezer fős önkéntes hadsereget engedélyezett. Bár Magyarország folyamatosan kijátszotta az előírásokat, még az 1930-as években is jóval 100 ezer alatt maradt a létszám, ami töredékét képezte a román hadsereg állományának. A hadkötelezettség 1939-ben vált ismét hivatalossá, de már ezt megelőzően, 1938-ban, Győrben meghirdettek egy nagyarányú fegyverkezési programot. Ilyen rövid idő alatt nem lehetett ütőképes hadsereget létrehozni. Ma sem eldöntött kérdés, hogy Teleki Pál akkori miniszterelnök valóban háborúzni akart-e Romániával. Egy 1940. augusztus 20-a körül keltezett, elkeseredett hangú magánlevelében önmagát vádolta, amiért „lehetetlen helyzetbe” sodorta az országot, mivel kedvező megállapodás a román kormánnyal nem érhető el, egy kedvezőtlen pedig belső felforduláshoz vezetne. Egyedüli megoldásként, írta e levélben, a fegyveres megoldás kínálkozik. - Hogyan reagáltak a románok? Egyrészt tisztában voltak azzal, hogy a hadseregük erősebb, mint a magyaroké, ám a szovjet fenyegetettség miatt mégis kényszerhelyzetbe kerültek, hiszen maga a román vezérkari főnök jelentette ki, hogy Erdély kérdésében is engedni kell. - A szovjet ultimátum nem tett lehetővé szabályszerű visszavonulást: csak fejetlenül lehetett elhagyni Besszarábiát és Észak-Bukovinát, vagy ellenállni. De a román vezetők tudták, hogy német támogatás híján ez utóbbi kilátástalan. Románia ekkor már teljesen el volt szigetelve. Így kénytelen volt egy puskalövés nélkül visszavonulni, de ezzel óriási nemzetközi presztízsveszteséget szenvedett. - Korabeli román diplomáciai jelentések arról számoltak be, hogy a német pálfordulás annak is tulajdonítható, hogy Németország csalódott a román haderőben, inkább a magyar hadsereget látta volna szívesebben a Keleti Kárpátok ormain, „védőbástyaként” a keleti veszedelem ellen. - Hitler döntésében szerepet játszott az a számítás is, hogy ha a területátadás következtében Romániában meginog a rendszer, talán sikerül egy iránta lojálisabb román vezetést a hatalomba segíteni. Végül bécsi döntés ide, bécsi döntés oda, az utolsó szó mindenben a Hitleré volt. Valamelyest tragikomikus, hogy miután Turnu Severinben semmiféle egyezményre nem jutottak egymással a felek, Hitler a diplomáciában szinte példátlan szóhasználattal zsarolta meg Romániát. Mi munkálhatott a román tudatban ennek ellenére? Bécsbe készülődve, még mindig azt remélték, hogy ott, a nagyhatalmak füle hallatán tárgyalgatnak a magyarokkal, és valamilyen eredményre jutnak? Még a vonaton is araszolgatták: tízezer vagy csak hétezer négyzetkilométert engedjenek át a magyaroknak… Ez valóban az önáltatás klasszikus példája volt. Az egyik, inkább pszichológiai magyarázat az, hogy ők maguk is elhitték azt a húsz éven át harsogott propagandát, mely szerint egyetlen barázdát sem engednek át, megvédik az „ősi román földet”. II. Károly még közvetlenül a szovjet ultimátum előtt elmondott beszédében is a román hadsereg erejével hencegett. Hitler 1940 nyarán fogadta mindkét ország legfelsőbb vezetését. A magyaroknak megígérte, a románokat ráveszi arra, hogy engedékenyek legyenek, és kezdjenek el területi kérdésekről tárgyalni. Ez magyar szempontból már óriási haladás volt, hisz előtte a status quo elvén álltak a németek: csend és nyugalom kell a Balkánon, nem szabad a határok kérdését megbolygatni. A szovjetellenes támadás előtt nem hiányzott nekik egy tűzfészek a Balkánon. A románoknak Hitler kétértelmű kijelentéseket tett. Egyrészt leszögezte, hogy bizonyos területi engedményeket kell tenniük, másrészt meglebegtette a lakosságcsere lehetőségét is. Úgymond, csekély területi engedményekkel is megúszhatják. Ezzel Bukarest szája íze szerint beszélt, hiszen a románok már korábban is az etnikai elv alapján álltak: minden erdélyi magyar költözzön Magyarországra, és minden magyarországi román Romániába. Persze, ez nem lett volna se méltányos, se arányos, hiszen több mint másfélmillió magyar élt Erdélyben és csupán néhány tízezer román Magyarországon. A románok lelki felkészületlenségére nézve plasztikus mozzanat volt, amikor a román delegáció vezetője, Manoilescu a véglegesített térképet megpillantva rosszul lett, és elájult. Viszont egy-két napra rá, amidőn a magyar küldöttség utazott haza – nem csak a fáma szerint –, Teleki esett valóságos depresszióba, holott minden állomáson lelkes tömegek várták. Ennek mi lehetett az oka? Magyarország lakosságának túlnyomó többsége és az észak-erdélyi magyarok túláradó örömmel fogadták, hogy az 1920-ban elcsatolt erdélyi területek negyven százaléka visszatért, köztük olyan városok, mint Szatmárnémeti, Nagyvárad, Kolozsvár, és olyan vidékek, mint Székelyföld. Teleki viszont reálpolitikus volt és náciellenes. Nagyon nem örült annak, hogy Hitler kegyéből került vissza Észak-Erdély, hiszen véráldozatra is hajlandó lett volna, arra, hogy önálló magyar katonai lépés kényszerítse ki a románoktól a területátadást. Ez olyan német ajándék volt, amit szeretett volna elkerülni. Akkor miért fogadta el? A válasz egyszerű: mert reálpolitikusként tudta, hogy ha visszautasítja, a közhangulat ellene fordul, s a legrövidebb időn belül le kell mondania. - A dél-erdélyi helyzetet még kevésbé kutatták, mint az észak-erdélyit. Ön Bárdi Nándor kollégájával megjelentette egyfajta szintézisét ennek a kérdéskörnek, szinte hétről hétre, napról napra összeállította a dél-erdélyi események kronológiáját. A bécsi döntés után várható volt, hogy a román hatalom az ott rekedt magyarokon fogja megtorolni a történteket. Bevallom, ebben a kérdésben inkább „magunkra” szoktam haragudni, hisz a rezsimváltás után magyar részről is sok atrocitás történt a románok ellen. Hogy Nagyváradon maradjunk: a magyar hatóságok azzal, hogy sok román értelmiségit, vezető embert bevagoníroztak és kiutasítottak az országból, valósággal kiprovokálták a román féltől a retorziókat. - Azon, hogy „ki kezdte először”, már nem érdemes vitatkozni. Tény, hogy rögtön a bécsi döntés másnapján elkezdődött a dél-erdélyi magyarok üldözése, a tisztviselők, közalkalmazottak, gyári munkások elbocsátása. A brassói repülőgépgyár kapujára már 1940. augusztus 31-én kiírták, hogy a magyar származásúak nem léphetnek be. Annak, hogy Berlinben így döntöttek, és Budapest is ezt akarta, a brassói, temesvári, aradi vagy tordai magyar tisztviselő, gyári munkás itta meg a levét De ne térjünk ki a magyar fél felelőssége alól se. Józan ésszel visszagondolva szinte érthetetlen, sőt felháborító az a sok baklövés és a sok kapkodó, gyakran rosszindulatú lépés, amit az észak-erdélyi románok ellen megtettek. A magyar kormány „hivatalos” kisebbségpolitikája és Teleki Pál személyes beállítottsága nem ilyen volt. Teleki a szentistváni nemzetiségpolitikát vallotta, ami azt jelentette, hogy az egyéni nyelvhasználati jogok biztosítása és az anyanyelven folyó szakszerű közigazgatás révén kívánja kezelni a nemzetiségi kérdést. Ennek a jegyében a bécsi döntés után, az észak-erdélyi magyar tannyelvű gimnáziumok tanulói számára heti két órában kötelezővé tették a román nyelv oktatását. Teleki a románokkal valóban őszintén kívánta a megbékélést. Velük, a ruszinokkal, a szlovákokkal és a szerbekkel hosszú távú együttélésre szándékozott berendezkedni. A birodalmi eszme óriási illúzió volt, álmodozás a huszadik század közepén, amelynek már a 19. században sem volt igazán realitása. Mindenesetre humánusabb elképzelésnek számított, mint a kitelepítésekkel és lakosságcserével megvalósítandó etnikai nemzetállam, amelyet a bukaresti vezetés szorgalmazott. Mi valósult meg a gyakorlatban a szentistváni nemzetiségpolitikából? A katonai közigazgatás ideje alatt nem sok. Maga Teleki is hibázott, amikor szabad kezet adott a katonáknak Észak-Erdélyben. Nem volt befolyása például arra, hogy Nagyváradon Rajnay Károly tábornok, a város katonai parancsnoka 1940 őszén miként hajtja végre a központilag elrendelt kiutasításokat. Október 4-én közel háromszáz románt utasítottak ki Nagyváradról, embertelen körülmények között, tehervagonokba zsúfolva, főleg értelmiségieket és vezető embereket, így Nicolae Popovici püspököt vagy a város volt polgármesterét, Augustin Chirilǎ-t. A kiutasítások elrendelése nem, a végrehajtás módja viszont Rajnay lelkén szárad. Megalázó módon, mint a marhacsordát hajtották az összeterelt románokat a vasútállomás felé, s az összegyűlt tömeg pfujolhatott, kifejezhette a románokkal szembeni ellenséges érzelmeit. Teleki impulzív alkat volt, és azzal, hogy elrendelte – nemcsak Nagyváradról, de Kolozsvárról és más városokból is – bizonyos számú román kiutasítását, saját nemzetiségpolitikájának, az ún. szentistváni elveknek mondott ellent. Rajnayra visszatérve, ő egy szélsőjobboldali beállítottságú katonatiszt volt, Imrédy Béla híve. A maga előítéletei alapján egy teljesen magyar várost akart varázsolni Nagyváradból. - Emblematikus alakja volt a kornak Márton Áron püspök, aki a maradóknak az élére állt. A legfontosabb dolog az volt, hogy úgy a katolikus, mint a református egyház, a másik két történelmi magyar egyházzal, az unitáriussal és az evangélikussal egyetemben, amennyire lehetett, meg- és fenntartották az iskoláikat. Egyáltalán mit tehetett az egyház, mekkora mozgástere volt? - Márton Áron valóban a legnagyobb tiszteletet érdemli az utókor részéről. Hiszen a magyarországi egyházi főméltóságok között nem akadt olyan személy, aki hozzá hasonló határozottsággal emelte volna fel szavát a zsidóüldözés ellen. 1944 tavaszának végén, amikor a kolozsvári Szent Mihály templomban papokat szentelt, a szószékről kárhoztatta azok eljárását, akik vallásuk, nemzetiségük vagy fajiságuk miatt ártatlan embereket üldöznek. Beszédének szövegét a kolozsvári sajtó rendelkezésére bocsájtotta, de a magyar hatóságok megtiltották a közlését. Bátor kiállásával személyes biztonságát kockáztatta, hiszen Magyarország akkor már német megszállás alatt volt. - Ami az egyházakat illeti, a dél-erdélyi magyarok körében a bécsi döntést követő általános reményvesztettség állapotában felértékelődött a csonkán maradt egyházak szerepe, annál is inkább, mivel Ion Antonescu diktatúrája a szigorúan vett, templomban zajló vallási életet viszonylag békében hagyta. Minden eszközzel akadályozta viszont a magyar egyházak karitatív és iskolán kívüli népnevelő tevékenységét, valamint kulturális, egyesületi életét. Adott helyzetben magyar képviselet egyáltalán nem volt Dél-Erdélyben. A Romániai Magyar Népközösség politikai mozgástere a minimálisra csökkent. Nem volt képviselete a központi hatalomban, de a helyi közigazgatásban sem, így ki volt rekesztve az őt közvetlenül érintő ügyek intézéséből is. 1940 őszén, 1941 elején − a vasgárdista uralom ideje alatt − a dél-erdélyi magyarok személyes biztonsága került gyakran veszélybe az utcai verések, a letartóztatások, az állandó fizikai fenyegetettség következtében, ezt követően főleg a vagyoni biztonságukban és a nyelvhasználat terén szenvedtek kárt. Az 1941 júniusától bevezetett háborús rendszabályokon kívül a magyarokat külön is sújtották a román hatóságok diszkriminatív intézkedései, mindennapi életüket szinte elviselhetetlenné tette a lépten-nyomon megnyilvánuló magyarellenes közhangulat, amelyet leginkább az észak-erdélyi román menekültek szítottak. A „magyarkérdés” a korábbiaknál is inkább állambiztonsági kérdés lett. A román titkosrendőrség, a sziguranca, valamint a csendőrség és a rendőrség magyarok elleni fellépései sokszor a paranoia határát súrolták. Kiegészítés a beszélgetéshez. Megjelent: Kiszolgáltatva – A dél-erdélyi magyar kisebbség 1940-1944 között. Összeállította L. Balogh Béni /Pro Print Kiadó, Csíkszereda, 2013 – Források a romániai magyarság történetéhez/ Erdélyi Riport (Nagyvárad) 2015. augusztus 4.Újabb jogszabály, mely a magyarok ellen fordíthatóKlaus Johannis államfő kihirdette a fasiszta, rasszista, idegengyűlölő szervezetek és jelképek tiltásáról szóló törvényt. Magyar szempontból még örvendhetnénk is, hogy ezentúl tilos lesz a vasgárda eszmeiségét terjeszteni és jelvényeit népszerűsíteni, de maradjunk inkább az azon alapelveknél, melyeket a liberalizmusnak egy boldogabb korszakában fogalmaztak meg, midőn eme eszmerendszer nem vált még a emberi jogi fundamentalisták, deviancia-pártoló megélhetési jogvédők martalékává. S ezen elvek között is tartsuk tiszteletben az egyik legfontosabbat, a szólásszabadságot. Abban a jogi dilemmában, hogy meddig terjed a szólásszabadság határa, hogy mikor fontosabb mások szólásszabadság-gyakorlása által sértett embereket védeni, mint egy elvont liberális eszmének áldozni, a józan ész által leginkább támogatott, legelfogadhatóbb szabályozás ama bizonyos, az Egyesült Államoknak egy kevésbé farizeus és hazug korszakában elfogadott „világos és jelenvaló” veszély elve. Az elvet első ízben 1919-ben fogalmazta meg Oliver Wendell Holmes, Jr. a Legfelsőbb Bíróság tagja a testület nevében. (Az elhíresült ügyben egyébként egy szocialista agitátort ítéltek volna el a kémkedési törvény alapján, aki a háborús sorozás ellen lázítónak mondott röplapokat terjesztett.) A híres megfogalmazás így hangzott: „A kérdés minden esetben az, hogy a használt szavak vajon olyan körülmények közepette kerültek-e nyilvánosságra, és olyan jellegűek-e, hogy jelentős károk világos és jelenvaló („clear and present”) veszélyét idézik elő.” Ezt az elvet a holokauszt tagadásról szóló törvények súlyosan sértik, s ami még rosszabb, a legtöbb ilyen jellegű törvény kiragad egy eseménysort, a zsidók második világháborús üldöztetését és csak annak tagadását rendeli büntetni, ezzel a többi ember fölé emelve egy etnikumot. Ráadásul e jogszabályok sok esetben meg sem határozzák, hogy mi a holokauszt. A szóban forgó román törvény legalább annyiban következetes, hogy definiálja holokauszt fogalmát, más kérdés, hogy ezt nem teszi kellő precizitással. Ugyanakkor beépítettek a román jogszabályba egy sor gumiparagrafust, ahhoz hogy lényegében bárkit be lehessen perelni, aki nem tetszik a rendszernek. Példának okáért bárki börtönbe zárható az, aki rasszista, fasiszta, legionárius vagy xenofób eszméket terjeszt. Xenofób azaz idegengyűlölő. Ismerve a magyar balliberális sajtóorgánumok sajátos szóértelmezését, mely képes idegengyűlöletnek és uszításnak nevezni azt, ha a magyar kormány óriásplakátokon jelzi, hogy Magyarországon az idegen állampolgároknak tiszteletben kell tartani a magyar kultúrát és a törvényeket, nem csodálkozhatunk, ha például xenofób, még konkrétabban románellenes (hiszen a magyarhoz képest a román kétségkívül „idegen”) kijelentésnek veszi a rendőrség, az ügyészség vagy akár a bíróság, ha például román történelmi „hősök” (Horea, Avram Iancu, Axente Sever) népirtásáról ejtünk szót. Az új jogszabály törvényi alapot adhat a magyar kultúra ápolóinak üldözésére is, hiszen egy apró csúsztatással példának okáért a törvény hatálya alá tartozóak ítélhetik az 1945 utáni, a bírósági eljárást megcsúfoló kommunista vendettának, a „népbírósági perek” özönének áldozataira – például Imrédy Bélára, Bárdossy Lászlóra, Jány Gusztávra - való emlékezést. Nem szólva Wass Albertről és Nyirő Józsefről. Wass Albertnek a fő bűne az volt, hogy egész életét annak szentelte, hogy leleplezze a román történelemhamisítást, hogy Erdély ügyét a nemzetközi közösség ügyévé tegye. Ezért zaklatják azokat, akik szobrot állítanak neki vagy az emlékét ápolják. Most eme justizmordok kaptak még egy hivatkozási alapot. Ehhez képest a legionárius szimbólumok használatának tiltása csekély és egyébként elvszerűtlen öröm. Semmiféle szimbólumot nem lenne szabad államilag betiltani. Nem az állam kell sújtsa azt, aki vörös csillagot vagy horogkeresztet hord, hanem a közmegvetés. Mindenkinek emberi joga van olyan eszmerendszert vallani, amilyen akar és olyan jelvényeket hordani, ami hozzá közel áll mindaddig, amíg ezzel nem okoz közvetlen, jelenvaló veszélyt másokra nézve. E következetes emberi jogi elvet tiporja lábbal a minap elfogadott és kihirdetett jogszabály. Borbély Zsolt Attila itthon.ma 2015. augusztus 23.Horthy Miklós emlékezeteKolozsvári Magyar Napok keretében, az Erdélyi Múzeum-Egyesület rendezvénytermében, Romsics Ignác „Horthy Miklós emlékezete” címmel tartott előadása rendkívül nagy érdeklődést váltott ki. A zsúfolásig megtelt terem szűknek bizonyult, az előtérben, valamint a körfolyosón állók is hallgatták, a nyitott ablakokon keresztül, az előadást. Dr. Kovács Kiss Gyöngy, a Korunk főszerkesztője, felvezető beszédében kiemelte, hogy a Korunk Akadémia Történelem és emlékezet sorozatának keretében tartja meg Romsics Ignác akadémikus „Horthy Miklós emlékezete” címmel az előadását. Nem megemlékezést, hanem történettudományi előadást hallgathattak az érdeklődők. Romsics Ignác történész professzor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, aki a XX. század magyar történelem, a Horthy korszak legszakavatottabb kutatója. Szakmai tevékenységét az évek során számtalan díjjal jutalmazták. A legismertebbeket nevezte meg: Károlyi Mihály- díj (1982), Ránki György- díj (1994), Deák Ferenc- díj (1999), Akadémiai Díj (2000), Széchenyi- díj (2005), Korunk Kulcsa díj (2010). Nemcsak Magyarországon oktatott, hanem külföldi egyetemeken is. 2010 óta a BBTE Doktori iskolájának az oktatója. A KMN keretében megtartott előadását filmezték. A rendkívül nagy érdeklődés miatt a szervezők román nyelvű szinkrontolmácsolást is biztosítottak, így az előadás román nyelven is meghallgatható volt. Romsics Ignác, figyelemre méltó humorérzékkel, bemutatta a kormányzó életpályájának alakulását, és azt, hogy a különböző történelmi időszakokban a magyar történetírás, a közvélemény, miként értékelte Horthy Miklós személyiségét, szerepét. Az idők folyamán ellentmondásos vélemények alakultak ki a személyére vonatkozólag. Horthy Miklósról, mint személyről beszélve, érthetővé válnak a vele kapcsolatos viták – mondta Romsics Ignác. Köznemesi, középbirtokos család sarja. Apja a magyar főrendiház tagja, édesanyja otthon a család irányításával foglalkozott, és a gyermekek nevelésével. Beszélt gyermekkoráról, iskolai tanulmányairól, tengerésztiszti képzéséről. 10 évesen a soproni Lahne tanintézetbe íratták be, ahol német nyelven tanult. Majd a fiumei Tengerészeti Akadémián végezte tanulmányait. 612 jelentkezőből 42 fiatal nyert felvételt az Akadémiára. 27-en végeztek. Nemcsak elméleti, hanem gyakorlati ismeretekre is tanították. Több nyelven - angol, német, francia, olasz, horvát - beszélt. Társasági körökben szívesen fogadták. Lovaglás és vívás hozzátartozott a katonatiszti képzéshez. Majd három év gyakorlati év következett, különböző hajókon szolgált. Leteszi a tiszti vizsgát. 1901-ben megismerkedik egy Arad megyei birtokos családjának lányával, Purgly Magdolnával, megkéri a kezét. Házasságuk során 3 gyermekük születik. Sikeres tiszti karriert fut be. 1909-1914 között Ferenc József szárnysegédje. A tengerésztiszti pálya mellett belekóstol a királyi udvar légkörébe is. 1914-ig a Pólában horgonyzó Habsburg csatahajó parancsnoka, majd a frissen épült Novara gyors cirkáló kapitánya. Az első világháború alatt több sikeres akciót hajt végre. 1917-ben a Novara hajó találatot kapott. Maga Horthy is megsebesült, fej és lábsérülést szenvedett. Felgyógyulása után a Prinz Eugen csatahajó irányítását vette át. Nagy tekintélyre tesz szert. Ellentengernagyi rangot kapott, megelőzve 11 admirálist. A világháború végén az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlik. Horthy visszatért Kenderesre. 1918-1919-ben Magyarországon forradalom bontakozott ki. Kikiáltják a Tanácsköztársaságot. Horthy az ellenforradalmi oldallal került kapcsolatba. Szegedre megy. Az ott szerveződő fegyveres ellenforradalmi erők parancsnoka lesz. Rangsorban a legidősebb. 1919-ben a Nemzeti Hadsereg fővezére. Felismerte, hogy az ország védelme és a rend helyreállítása érdekében erős hadseregre van szükség. Horthy –kultusz és ellenkultusz A kultusz egy ember istenítését jelenti. A professzor korabeli Horthyt magasztaló vers bemutatásával érzékeltette, miként indult a kultusz kialakulása. A Nemzeti Hadsereg fegyveres akciót nem hajtott végre. Fehérterror volt, melyet Horthy katonái hajtottak végre. Írásos parancs erre vonatkozólag, hogy tessék gyilkolni, nem volt. Sokak szerint Horthyt terheli a felelősség a fehérterrorért. Több mint 1000 főre becsülik az áldozatok számát.(Biztos adat nincs.) „Olyan dokumentum, amely minden kétséget kizáróan bizonyítaná, hogy Horthy utasítást adott volna a kivégzésre, mind máig nem került elő.” A magyar társadalom megosztottá vált Horthy személyiségének megítélésével kapcsolatban. Horthy 1919. novemberében bevonul a fővárosba, mondva, hogy „kész a baráti kézfogásra”. A fehérterror és a Horthy bevonulása a magyar társadalmat megosztotta, amely következtében kétféle kép alakult ki. Mindazok, akiknek érdekeit sértette a Tanácsköztársaság, Horthyra, mint ország-megmentőre tekintettek. A fehérterror szenvedői, vagy akik a két forradalom résztvevői voltak, gyilkosnak vélték. Az utóbbihoz tartozott Illyés Gyula és Móricz Zsigmond. Azonban többen voltak azok, akik az ország megmentőjének tekintették. A kétféle szemlélet a korabeli versekben is kifejeződött. Ennek illusztrálására két verset olvasott fel. 1920. március elsején Horthy Miklóst az ország ideiglenes kormányzójává nevezik ki. 1920. III. 1- 1944. X. 16 közötti időszakban a Magyar Királyság kormányzója. A trianoni békeszerződés alapján Magyarországnak olyan államformája lehet, amit akar, az lehet Magyarország uralkodója, akit akar, de Habsburg nem lehet, mert attól féltek, hogy destabilizálná a helyzetet. Az Antant nem akart többé Habsburg-uralmat. Ideiglenes államfőt válasszanak. Horthyt javasolják, mert ő a fegyveres erők parancsnoka. A magyar parlament döntése alapján több mint 130 képviselő szavazott Horthyra a több mint 140–ből. A parlament döntése törvényes, a magyar elit döntése volt. A kormányzó közepesen erős köztársasági elnökökéhez hasonló jogkörrel rendelkezik. Megjelölve jogkörét, például, ha nem tetszik, a törvényjavaslatot visszaküldheti a parlamentnek. A professzor beszélt IV. Károly visszatérési kísérleteiről is. Végül a Kormányzó szembefordult IV. Károllyal, akivel egyesek elhitették azt, hogy az ország várja. 1921-ben katonai erővel jön vissza Magyarországra. Horthy a hadsereg élén. Katonai összecsapás következik, megfosztják trónjától IV. Károlyt. Mindez a Kormányzó helyzetének a megerősödését eredményezte. Horthy Miklós reprezentatív funkciót töltött be. A ’20-as és ’30-as években visszahúzódik a napi politikától. Átengedte a kormányzást Bethlen István miniszterelnöknek (1921-1931). A magyar elit, a katonatisztek szokása szerint vadászattal, teniszezéssel, úszással töltötte idejét. Sokat van együtt a családjával. 1920-ban létrehozta a Vitézi Rendet. Horthy és a magyar pártok fő törekvése a trianoni békeszerződés revíziója. 1938. augusztusában hivatalos látogatásra hívta Hitler Horthyt és Imrédy Béla miniszterelnököt (1938-1939). Közölte velük a Csehszlovákia megtámadásának időpontját. Horthy elutasította a részvételt, hogy Magyarország támadja meg. Horthy-kultusz megerősödése A ’30-as években kialakul és megerősödik a Horthy-kultusz, amely 1938-1941 között csúcspontot ér el. Megjelennek a karácsonyi üdvözletek Horthy aláírásával, a Horthy-irkákat adnak ki, pénzérmét bocsátanak ki. Horthyról szobor készül, hidat neveznek el a nevével. A 70. születésnapjára báró Doblhoff Lily, Horthy Miklós címmel 321 oldalas életrajzi könyvet jelentetett meg, amely a kormányzó első magyar nyelvű életrajza. A két világháború közötti időszakban a revíziós politika megerősödött. A visszacsatolt területekre fehér lovon bevonuló kormányzóról a honépítő, hongyarapító imázs alakult ki. Közben környezete felvetette a dinasztia-alapítás gondolatát. A Nemzetgyűlés Horthy fiát, Istvánt kormányzó-helyettessé választja, aki 1942-ben repülő szerencsétlenség áldozata lett. A csillogó felszín alatt problémák vannak – mondta az előadó. Miközben a területek visszacsatolása zajlik. 1938-1942 közötti időszakban a Kormányzó aláírta a zsidótörvényeket. Felróják neki nemcsak a zsidótörvények aláírását, hanem azt is, hogy Magyarország 1941. június 22.-én belépett a II. világháborúba, bár erre kimondottan német kérés nem volt. 1943-ban a második magyar hadseregnek a Don-kanyari vesztessége rendkívül nagy volt, 200.000 emberből egynegyede tért haza. Magyarországnak a háborúból való kiugrási szándéka meghiúsult. 1944. március 19.-én, Magyarországot megszállták a német csapatok. Horthy Sztójay Dömét nevezi ki miniszterelnöknek. A politikából visszavonult. A Sztójay-kormány eleget tesz Hitler követelésének. A német megszállást követően megkezdődött a zsidóknak a gettókba gyűjtése, majd deportálása, lágerekbe való szállítása. A Gestapo elrabolja Horthy kisebbik fiát, Miklóst. Horthyt a németek 1944. október 16-án lemondották. Szálasi Ferenc, a nyilaskeresztesek vezetője, vette át a hatalmat. Horthy családjával a bajorországi Hirschberg kastélyba internálták. 1945. május 1-jén az amerikai csapatok elérik a kastélyt, Horthy amerikai fogságba került. Kiszabadulása után Wilheimbe megy a családjához. Majd Portugáliába emigrált. Estorilban visszavonultan élt. A megélhetéséhez szükséges anyagi alapot a Vatikán, a volt amerikai nagykövet és azok a zsidó családok biztosították, akik Horthy támogatásával menekültek el Magyarországról, jutottak ki Amerikába. Megírta az Emlékirataim című könyvét, melyet sok nyelvre lefordítottak. Jogdíjat kapott. Megosztott társadalmi megítélés A második világháború után, a nürnbergi perben Horthy Miklós csak tanúként volt beidézve, és hallgatták ki. Továbbra is megosztja a magyar társadalmat Horthy személyiségének megítélése. 1989 után a nemzeti szemléletű csoport nagyra értékeli Horthyt. 1993-ban az Antall kormány jóváhagyta a családnak Horthy Miklós újratemetését Kenderesen, ahol a Horthy menye dicsőítő beszédet tartott. Kiadták az Emlékirataim című könyvét. 2006-ben Koltay Gábor rendezésében készült Horthy, a kormányzó című dokumentumfilm, amely kormányzó életét és Magyarország két világháború közti történéseit mutatja be. Színes, fekete-fehér, magyar dokumentumfilm. Rendező: Koltay Gábor. Zeneszerző: Koltay Gergely, Szűts István. Operatőrök: Franyó Attila, Mertz Loránd, Mezei Attila, Halász Lajos. Horthy Miklóst Szélyes Imre alakítja. A baloldali szemléletűek elutasítják Horthy-emlékét. Romsics Ignác kiemelte, hogy továbbra is létezik a Horthy kultusz és ellenkultusz. „Nagy a gyanúm, hogy legalább az eljövendő egy- két évtizedben ez az irányzat nem fog változni.” Csomafáy Ferenc erdon.ro 2015. december 5.A Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet lefejezése, 3. (Ötvenhat Erdélyben)Az unitárius tanárok pere A Kolozsvári Egyetemi Fokú Protestáns Teológiai Intézet és közvetve az erdélyi unitárius egyház elleni megtorlásként – 1959. április 24-e és november 5-e között – tartóztatták le az unitárius tanárok néven ismert, hét kiváló teológusprofesszorból, kiváló lelkészekből álló csoportot. Az elsőrendű vádlott Simén Dániel (Korond, 1903. február 7. – Kolozsvár, 1969. február 25.) teológiai professzor, főjegyző, azaz püspökhelyettes. A per előzménye: a Csifó Nagy László unitárius püspöki titkár köré csoportosult munkatársak sejtik, hogy beszélgetéseiket lehallgatják. Mivel nagy részük angliai–amerikai posztgraduális teológiai továbbképzésen vett részt, anyanyelvi szinten beszéltek angolul, így egymás között is angolul kezdtek beszélgetni. A szolgálatos szekus lehallgató- tiszt egyetlen szót sem értett a beszélgetésből. Ügynökre volt szükségük a csoportosulás leleplezésére! A választás Simén Dánielre esett, akit zsarolni lehetett azzal, hogy 1940 októbere és 1944. október 18-a között az Imrédy Béla volt miniszterelnök által alapított Magyar Megújulás Pártja kolozsvári csoportjánál Abrudbányai Fikker János, unitárius teológiai tanár, dékán után a helyettes vezető volt, 1940 után pedig az unitarizmus nemzeti vallássá válásának egyik fő ideológusa. Fordításában 1937-ben jelent meg magyar nyelven Simons Minot Egy modern Istenhit című műve. Ilyen zsarolási lehetőségek ismeretében az unitárius ellenzékre specializálódott Páll Ferenc szekus főhadnagy 1955. október 19-én kidolgozta, s a Kolozs tartományi Securitate főnöke, Nedelcu Mihail ezredes jóváhagyta a beszervezési tervet. Ennek alapján Simén Dánielnek a Securitate operatív tisztjei egy fiktív, hivatalos pecséttel, aláírásokkal ellátott ügyészségi idézést adnak át, hogy október 31-én jelenjen meg a nagyváradi ügyészségen és nyújtson tájékoztatást a Magyar Népköztársaságban letartóztatott volt pártbeli főnöke, Abrudbányai Fikker János tevékenységével kapcsolatosan. Simén Dániel számára mindez teljes mértékben elfogadható, úgy gondolkodik, Abrudbányai maga kérte, hogy tanúskodjék mellette. Az eredeti terv szerint a hírhedt „fekete kocsi” egészen Bánffyhunyadig követi a Kolozsvárról vonaton utazó Simén Dánielt, ott leszedik a vonatról, visszahozzák Kolozsvárra a Securitatéra és beszervezik. A Securitate nem vette figyelembe, hogy halottak napja következik, így Bánffyhunyadon nem tudták lekapcsolni a zsúfolt vonaton. Nagyváradig követték, ott ültették át a vászonfedelű terepjáróba, október 31-én 22 óra 30 perckor érkeztek meg a Securitate Árpád utcai székházába. Azonnal kihallgatták. Annyira aprólékosan kidolgozták a beszervezési tervet, hogy felesége, Aranka semmit sem sejtett férje letartóztatásáról. Simén Dánielt éjszaka, november elsején s másodikán délelőtt kilenc óráig kegyetlenül vallatták, nem hagyták aludni, nem adtak enni, vizet inni. Végül megtört, november 2-án – teljesen kimerülve az eszközökben nem válogató vallatásoktól – előbb saját kezével írta meg a beszervezési kötelezvényt, hogy csak úgy tud hozzájárulni a rendszer előtti rehabilitációjához, ha jelenti a püspökségen észlelt ellenséges tevékenységeket, melyek megpróbálják „aláaknázni” (sic! „încearcă sau vor încerca de a submina regimul existent în R. P. R.) a rendszert, és „Jóska” fedőnéven fogja aláírni jelentéseit. Ezt követően aláírta a beszervezési kötelezvény legépelt változatát is, majd ott, helyben megírta az első általános, senkinek sem ártó jelentését. (Mindezt azért tártam ilyen aprólékos részletességgel az olvasók elé, mert különösen a Székelyföldön nagy a tájékozatlanság az ügynökbeszervezések belső mechanizmusa körül.) Simén Dániel a beszervezés sokkjából felocsúdva rájött, hogy múltbeli, a kolozsvári lapokban megjelent, többnyire kulturális tevékenységekről szóló írásaival továbbra is zsarolható, ezért azt a taktikát választotta, hogy megjelent a tartótiszt által kijelölt titkos találkozókon, de nem jelentett semmit. 1956. június 25-én Mureşan Ioan Kolozs tartományi szekus hadnagy már azt jelentette: „Jóska ügynököt 1955. november 2-án Székely Márton és Páll Ferenc főhadnagy szervezte be, de (…) a beszervezés után is megmaradt ellenséges elemnek, megállapították, hogy a népi demokratikus rendszer megveszekedett ellensége, ezért nem is akart információkat közölni arról a közegről, ahol állandóan jelen volt.” Már 1956. június 6-án megszületett a határozat: „Jóska ügynököt kizárjuk az informatív hálózatból.” A Securitate csak ürügyre várt, hogy lecsapjon Simén Dánielre, megtorolja nevetségessé tett ügynöki „buzgóságát”. Erre megfelelő pillanat kínálkozott, mikor 1956. november elején a Protestáns teológián az „ellenforradalmat” elítélő nyilatkozat aláírásánál elutasító magatartást tanúsított. A másik ok a retorzióra: Simén Dániel vezetésével a fiatal teológusoknak, lelkészeknek stencilezett Prédikációs füzeteket állítottak össze. Budapestről a pestszentlőrinci unitárius lelkész felkereste Simén Dánielt, az asztalon meglátta a Prédikációs füzetek egy példányát, elkérte, mivel nagyszerűen tudja kamatoztatni lelkészi munkájában. De hazafelé a román vámosok, belügyesek Biharpüspökinél kiszúrták a gyanús című nyomtatványt. A lelkész elmondta: Simén Dániel teológiai professzortól kapta. Még azon éjjel megkezdték a letartóztatásokat. Simén Dánielt a Kolozsvári Katonai Törvényszék az 1960. április 6-i tárgyaláson – egyházi kiadványok engedély nélküli sokszorosításáért – hét év börtönbüntetéssel sújtotta. Ugyanebben a perben Erdő János későbbi, 1995 és 1996 közötti erdélyi unitárius püspököt – a prédikációk engedély nélküli sokszorosításában való közreműködéséért – négy év, Lőrinczi Mihály teológiai tanárt – „az ellenforradalmat elítélő” szavazás bojkottálásáért – hét év börtönbüntetésre ítélték. Gellérd Imre kiváló siménfalvi unitárius lelkészt prédikációk engedély nélküli sokszorosításának vádjával ugyancsak hét év börtönbüntetéssel sújtották. Szabadulása után nem térhetett vissza gyülekezetébe, Homoródszentmártonban lett lelkész, ahol megírta doktori dolgozatát, de annak megvédését, a doktori cím elnyerését az állami egyházügyi hatóságok nem engedélyezték, még késes támadás is érte. Az állandó zaklatások elől 1980. január 3-án az öngyilkosságba menekült. Kiváló prédikációit ma a Teológián tanítják. Székely László hasonló formátumú lelkész volt Verespatakon. 1959. szeptember 24-én tartóztatták le, és nyilvános izgatás vádjával négy év börtönbüntetésre ítélték. Bálint Ferenc magyarszováti unitárius lelkész a tanárok perében öt év börtönbüntetést kapott. Ugyancsak ennek a pernek az áldozata Kelemen István, a Protestáns Teológiai Intézet főtitkára. Az unitárius tanárok peréről dr. Gellérd Judit, Gellérd Imre lánya A Liberté foglya. Dr. Gellérd Imre (1920 – 1980) címmel írt vaskos kötetet. E sorok írója Az erdélyi unitárius egyház lefejezése című készülő kötetében – minden részletre kiterjedően, jegyzetekkel ellátva – külön fejezetben taglalja a teljes periratot. Tófalvi Zoltán Megjegyzés: A pontos cím: Gellérd Judit: A Liberté rabja - Dr. Gellérd Imre (1920 – 1980)/ Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet-UNIQUEST, Kolozsvár, 2005./ Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 2.GRÓF TELEKI PÁL BECSÜLETE ÉS AZ ÜRESEN HAGYOTT SZÉKÁprilis 3-án lesz hetvenöt éve, hogy gróf Teleki Pál önkezével vetett véget életének. Sokan máig azt gondolják, hogy a németek gyilkolták meg, ám a családi visszaemlékezések szerint nem így történt. Az viszont kétségtelen, hogy a náci Németország indirekt módon felelős a haláláért, hiszen olyasmire akarták rávenni, amit a becsülete nem engedhetett. A németek átengedését a Jugoszlávia elleni támadáshoz nem tudta összeegyeztetni a lelkiismeretével, hisz nemrég örök barátsági szerződést kötött a magyar állam a déli szomszédjával. Tiltakozásul a halált választotta, ha már megakadályozni nem tudta az agressziót. A nemzetközi közvélemény is méltán tarthatja úgy számon, mint a politikai-erkölcsi kiállás mintáját. Elegendő, ha Winston Churchill akkori brit miniszterelnököt idézzük meg, aki kijelentette: a béketárgyalásokon fenn kell tartani egy üres széket az általa nagy formátumúnak nevezett, életét áldozó magyar miniszterelnöknek, aki szerinte a hitleri őrülettel szembeni politika mártírja. A tiszteletadás annak is szólt, hogy a közismerten angolbarát magyar kormányfő halálával segítette hátráltatni a náci propagandagépezet működését, utolsó cselekedetével felhíva a figyelmet a világot fenyegető hatalmas veszélyre. Az internacionalista baloldal szemében azonban a nemzetközi tekintélyű földrajztudós elsősorban az a kormányfő, akinek a nevéhez köthető az 1920-as numerus clausus törvény, amelyet a hazai zsidóság első jogfosztó intézkedéseként tartanak számon. Szokás felróni neki a második miniszterelnöksége kezdetén elfogadott 1939-es második zsidótörvényt is. Ám még ellenségei is tisztában vannak azzal, hogy ezt elődje, a Hitler-imádóvá vált – s emiatt megbuktatott – Imrédy Béla terjesztette be. Azt visszavonatni az 1938-as anschluss után szomszédunkká lett Németország árnyékában lehetetlen volt. Jellemző korunkra, hogy Teleki Pálnak semmilyen érdeme nem írhatta felül támadói előtt ezeket a törvényalkotási fejleményeket. Holott nyilvánvalóan abszurd számon kérni a mából a később bekövetkező események fényében – helyesebben sötétjében – korábbi jogszabályokat. Mindezt egészítsük ki azzal, hogy a kormány feje nem tehető felelőssé egy személyben a kétkamarás törvényhozás többségi döntéseiért. Unokáját, a pár éve hazaköltözött, azóta elhunyt Teleki Gézát megdöbbentette az a szélsőséges, gyűlölködő hang, ahogy nagyapjáról beszéltek itthon egyesek. Apjától tudta: Teleki Pál nem volt antiszemita, voltak zsidó származású munkatársai, barátai, akiket az egész család magyarnak tekintett. A nemzetközi hírű antropológus is emlegette, hogy nagyapja megmondta: nem örömmel írja alá a törvényt, ám Trianon után négy egyetem maradt a harmadára szabdalt országban, így gondoskodni kellett arról, hogy az elszakított területekről menekülteknek, minden kisebbségnek, nemzetiségnek igazságosan jusson hely a felsőoktatásban. A rosszindulatú beállításokkal szemben Teleki Pál volt az a politikus, aki a hitlerista világhatalomnak ellenszegült, amikor a legtöbben nem mertek ujjat húzni vele. 1939 őszén Hitler és Sztálin paktumkötésük után Lengyelországot közös erővel elfoglalta, majd később Kelet-Európát a Baltikumtól Besszarábiáig, a Fekete-tengerig egymás között felosztotta. A kis Magyarország kormányfője viszont nem engedte áthaladni a rettegett német hadsereget. Ez hallatlanul bátor tett volt, hisz ekkortájt a Nyugat folyamatosan hátrált Hitler elől, az Egyesült Államok pedig még izolacionalista periódusát élte, és szó sem volt arról, hogy Európa ügyeibe beavatkozzon. Érthető, miért kapott dührohamot többször a magyarokat rasszista alapon lenéző führer Teleki Pál megnyilatkozásai miatt, aki sosem rejtette véka alá Hitlerrel szembeni ellenszenvét. A miniszterelnök még tovább dacolt a nácikkal: befogadta a lengyelországi menekültek százezres tömegét, ami hozzájárult a későbbi nyugati lengyel haderő megalapozásához, így Európa majdani felszabadulásához is. Elérte például, hogy lengyel tiszti árvaként élhette túl a háborút kilencven-egynéhány lengyel zsidó gyermek is. Jellemző az állhatatos történelemhamisító tendenciákra, hogy a Wikipédia azt írja: Telekinek választania kellett Németország, illetve az angolszász hatalmak és a „velük potenciálisan szövetséges Szovjetunió között”. Ugyan hogy minősítheti bárki akkori angolszász szövetségesnek a Szovjetuniót, amely Németországgal állt szövetségben 1941 nyaráig? S miként érheti gyanúsítás azt a Teleki Pált, aki miniszterelnöksége elején – míg a Time magazin 1938-ban az év emberévé választotta Hitlert – betiltatott minden nyilas, nácibarát szervezetet? Nem véletlen, hogy Márai Sándortól Illyés Gyuláig, Keresztury Dezsőtől Vas Istvánig a magyar értelmiség színe-java méltatta tevékenységét, tisztelte emlékét. Göncz Árpád volt köztársasági elnök is támogatta 2004-ben, hogy szobrot állítsanak Teleki Pálnak Budapesten, a balliberális vezetés azonban az ő véleményét is lesöpörte az asztalról, s nem engedélyezte. Így Balatonboglár fogadta be Rieger Tibor alkotását. A hazai közélet szégyene, hogy a fővárosban nem lehet emlékműve az önfeláldozó, az erkölcsi értéket a politikai érdek fölé helyező magyar államférfinak. Megyeri Dávid Magyar Idők (Budapest) lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
